PULISPACE másképpen.

    Előre tudom, hogy nem leszek népszerű ezzel a poszttal, esetleg azt is gondolhatjátok, hogy ez nem illik ide az áltudományok témakörébe, mert tényleg nem illik bele. Viszont több pénzlehúzós, túlárazott, hiszékeny embereket pénzre levámoló, felesleges terápiákra gyűjtő megosztás már volt, így -remélem-, hogy ez is belefér.


< Vigyázz, nagyon hosszú! >

    Én a magam részéről baromi szkeptikus vagyok, hogy a pulispace project mögött van-e bármi valós fejlesztés, van-e akarat holdjárót építeni. Egyszerűen a médiát végigturnézva milliós adományokat gyűjtenek a lelkes hungaristáktól, csillagászatkedvelőktől, átlagemberektől. 4 éve indult ez a project Dr. Pacher Tibor alapításával és vezetésével, ami azóta több radikális koncepcióváltáson esett keresztül - mármint maga a rover, az üzleti modell ugyanaz maradt.
    Indult azzal, hogy találjunk ki valami hungarikumot, azaz építsünk a magyar öntudatra, hogy végre mi is nagyok lehetünk. Nem kell részleteznem, hogy több "világraszóló" találmány pendíti meg ezen érzelmi húrokat, kezdve grófspanyolzoltán vízplazmavágójával, folytatva a szélesgábor-féle energiacellával, vagy az örök klasszikus egelygyörgy által folytatott ingyenenergiakutatással, amikhez mindig csak a pénz hiányzik, a magyar gógyi már megvan. Nos, ez volt a legelső tervük a rover-re: http://m.blog.hu/cy/cydonia/image/puli/gomb_puli.jpg , https://www.youtube.com/watch?v=tSrAR_Gtaa4 .

   

    Szerintem nem kell sokat ragoznom, hogy mennyire életképtelen ez a konstrukció, dehát mivel ez legalább külalakban hasonlít a híres magyar pulira, és annyira szembeszökő a hagyományos kerekes roverek közt, hogy a média rögtön rácuppant, mert milyen furcsa. Lássuk be, hogy ezt ők sem gondolhatták komolyan, már a legelején a médiamegjelenés volt a cél. Bár több interjúban/előadáson ezt működőképes megoldásnak állították be, végül ebből prototípus sem készült. (http://kultip.komm.bme.hu/2011/02/25/benevezett-a-puli-space-a-google-holdrobot-versenyere/) Az előbb linkelt cikkbe ágyazott videón Deák Márton beszél erről, és arról is, hogy hol vannak a kijelölt leszállóhelyeik, amikben gondolkoznak. A 9-es számút favorizálják több nyilatkozatukban/írásukban is, ami a Moretus-kráterben helyezkedik el (http://pulispace.blog.hu/2012/02/16/mission_impossible_2042). Saját szavaikkal így jellemzik eme területet: >> Ha ide sikerülne leszállnunk, akkor mérnökeinket valószínűleg még életükben szentté avatnák – legalábbis, geográfusaink mindenképp.  Nem kis kihívás ugyanis ide menni: a gödör alján nehéz kommunikálni a holdjáróval, és napfényből sincs sok, ami elég lúzer szitu egy napelemmel működő holdjáró számára. "De hát ezt oldják meg a mérnökök" – összegezte egyik geográfusunk, majd hozzátette: "menő lenne mindenesetre nagyon". << Bölcs döntés, kitűnő csapatmunka, csak gratulálni tudok!
    A rover design ezek után még mindig ragaszkodott a magyar emlősállat megjelenéséhez, ezért a ténylegesen megépített 2-es számú rover már így nézett ki: http://m.cdn.blog.hu/cy/cydonia/image/puli/tevepuli.jpg. Ez már nem annyira különleges, de még mindig tüskés, ami emlékeztet a pulira. Közel egy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy belássák, hogy a tüskéken való haladás nem a finom holdporon való poroszkálásnak kedvez, így kis módosításokkal már elérkeztünk a hármas számúhoz, ami immáron már 3 éve kvázi ugyanúgy néz ki: http://mno.hu/data/cikk/1/13/72/65/cikk_1137265/pulispace2.jpg . Erre a pulispace blogon egyik kedvenc kommentelőm annyit írt, hogy "ha így haladnak a fejlesztéssel, lassan feltalálják a kereket", és milyen igaza volt! Kicsi zárójelben hozzá kell tennem, hogy ennek a - természetesen szponzoroktól kapott - "keréknek" a korai változata még tartalmazott lánctalpakra hajazó, extra tapadást biztosító fémlapokat is (http://kep.cdn.index.hu/1/0/386/3861/38613/3861360_5d189ab38deb595954c2c66d53f1cb07_wm.jpg), de feltehetőleg ez nagyon karcolta a parkettát, így ezeket igen hamar eltávolították róla.

    Hold-kompatibilis
          verzió    Parketta-kompatibilis verzió

Igaz, hogy így már igencsak csúszkál, de bárhol lehet mutogatni működés közben. Például itt: http://m.blog.hu/pu/pulispace/image/P6268526_small.jpg vagy itt: http://pulispace.444.hu/assets/sites/32/2014/08/101_8972.jpg.  (Volt mégegy variációjuk a kerékre, ami csak 3d modellként készült el, és csak a röhejessége miatt linkelem ide: http://m.cdn.blog.hu/pu/pulispace/image/rover.jpg . Ez pedig a "kedvencem": http://m.cdn.blog.hu/pu/pulispace/image/1_12_18_2012_14627_550.jpg <-- UPDATE: ez utóbbi egy másik csapaté, nem puli.)

Holdszerű felszín #1    Holdszerű felszín #2

    Nem véletlen, hogy egy lépcsőre mászós képet választottam, mivel szinte minden videójukban és promózásukban ki nem hagyják ezt a ziccert a fotóriporterek kedvéért. És hogy miért jó, ha a puli tud lépcsőt mászni? Erre az elején a csapat egyik mérnöke, Kerékgyártó Tamás adott választ: "Ha megnézzük a marsjárókat, amik most a Marson vannak és a Marson voltak ... na, ők nem tudnak lépcsőt mászni." (http://youtu.be/LLV2b-c3yVw?t=6m22s) Ennyi, érthető. Nameg ő is beismeri, hogy az átlagembert ez jobban ámulatba ejti, mintha egy terepasztalon menne igazi holdbéli tájon.
    Érdemes megnézni Kerékgyártó Tamás egy másik előadását is, amiben egy óráig egy kiselőadást tart az eddigi amcsi-szovjet holdkutatásokról gazdagon ábrázolva képekkel, videókkal, utána beszél egy kicsit a magyar elméleti hunveyor szondáról, ezek után hol lehet őket támogatni, miért érdemes őket támogatni, kik támogatták őket, hol jelentek meg a médiában, mi a weboldaluk, blogjuk, facebook csoportjuk, és a végén már lehet is tőle kérdezni -miután a puliról gyakorlatilag semmit nem tudtunk meg pár csenevész képen kívül. A feltett kérdésre úgy hebeg-habog, mint egy diák a vizsgán, amire semmit nem készült, és semmitmondó politikusnak is beillő válaszokkal pattint le magáról minden kérdést. Külön megmosolyogtató, amikor a Magyar Csillágaszati Egyesület meghívott előadójaként olyanokról mesél a közönségnek, mint "a rakéta az ugye egy függőleges valami, és...őőő...és..és felfele fog menni", vagy (rover formája kérdésre) "Háát, őő... ez egy jó és nehéz kérdés... [...] akadályokon akarunk átmenni. [...] Nehezen tudom elképzelni, hogy ez bármit változzon, de el tudom képzelni, hogy lesz olyan körülmény, ami ezen változtat. [...] mi úgy gondoljuk, hogy amit mi szeretnénk csinálni az életképes, és...és...őőőő... működhet, és ezt a megoldást találtuk ki", vagy "egyelőre úgy tűnik, hogy a többi csapat is ...őőő...ilyen páros megoldásban gondolkodik, azaz leszállóegység plusz rover". Annak meg kifejezetten örülök, hogy másfél év brainstorminggal már eljutottak arra a következtetésre, hogy "ez még..őő...távlati jövő, hogy miből lesz maga a puli. Ez lehet szénszál, ez lehet őőő...őőő... kevlár, bármi más - nem tudjuk még pontosan, hogy mi lesz. [...] Már eljutottunk odáig, hogy kell valami anyag, ami sokkal könnyebb, mint az alumínum" Ha valakit szórakoztat egy felkészületlen vizsgázó hebegése-habogása mindenféle konkrétum és szám nélkül, akkor ajánlom: http://youtu.be/jjLmaCNQDp0?t=1h9m30s .

< már a felénél tartasz :->

Sajnos már sem Deák Márton, sem pedig Kerékgyártó Tamás nem a pulispace csapat tagja (http://pulispace.com/hu/kik-vagyunk/a-csapat). Hogy miért távoztak, arról nincs hír, de felteszem, bármennyire is jó mérnökök az illetők, ezt a fajta hebegés-habogást, ezt a fajta átlátszó tudatlanságot Dr. Pacher Tibor már nem tűrheti el egy ilyen komoly vállalkozás keretein belül. Úgyhogy saját kezébe vette az előadásokat, hogy már tényleg csak a lényegre koncentrálhasson: https://www.youtube.com/watch?v=R3GJ_Opfn9I, https://www.youtube.com/watch?v=ThKe9hxT9po. Itt is csak lelkesítő beszédeket hallhatunk, és természetesen azt, hogy sok pénzbe kerül, de ha adakozol, akkor te is hozzájárulsz, mert ez csak közösen sikerülhet, hisz magyarok vagyunk, nem? Vérprofin csinálja, Németh Sándor (hitgyüli) is elismerően csettintene; semmi habogás, semmi őőő-zés, csak semmitmondó mondatok egymásra építése meggyőző hangnemben, néha egy kis műmosolygással, műközvetlenséggel. Ez nem lehet véletlen, mert Pacher Tibornak nagy tapasztalata van ebben, hisz "1999 óta önálló Menedzsment és Pénzügyi-Számviteli tanácsadóként dolgozik". Szóval a pénzhez ért, és hogy hogyan lehet szerezni. Talán az sem véletlen, hogy már a kezdeti alapító csapatba is bekerült 2 jogász - én úgy teszek most, hogy nem értem, hogy minek, mert kb. ezekre annyi szükség van, mint halnak biciklire. Bááár, ha megnézzük, hogy mit ajánl az őt (azaz a Puli Space Technologies Kft-t) támogató szponzoroknak, akkor egy sejtésem azért van. "Elvisszük logóját (nevét) a Holdra úgy, hogy szerepel a járműveinken, lekamerázzuk, és elérhetővé tesszük mint marketing anyagot", "Elvisszük logóját (nevét) a Holdra egy mikrochipen." Többféle "csomagból", azaz termékből lehet választani, de az apróbetűs rész azért tartalmazza, hogy "Ezen csomagjaink az egyedi szerződések alapjául szolgálnak, melyeket minden esetben támogatóinkkal együtt dolgozunk ki részletesen. Kölcsönös érdekünk, hogy mindkét fél részére a legjobb megoldást találjuk meg!" Fontos a szponzor, nagyon fontos, talán a legfontosabb, ezért minden megoldás érdekli. A telenoros laptopokat ki lehet osztani pár lelkes egyetemista közt, akik a szponzorok által adományozott "kereket", napelemet összeszerelik, a szponzortól kapott software-t használgatják, és örülnek az önkénteskedésnek, hisz néha még kirándulni is elviszi őket "rover-teszt" címén: http://pulispace.444.hu/2014/08/31/a-puszta-reme/. A sajtónak jól eladható fiatal mérnököknek viszont csak a belföldi utak maradnak sajna, mert ha a rovert Hawaii-n Marokkóban, Madridban vagy bármi egzotikus tájon "kell" tesztelni, akkor mindig Pacher Tibor utazgat és néha magával viszi kedvenc pr-osát, termékmenedzserét: Fáber Dávidot.

    Az is furcsa lehet, hogy a projectben résztvevő egyéb csapataggokat sosem nevesíti Pacher Tibor. Mindig csak a csapat és ő, azaz a Főpuli. Többszáz oldal átolvasása után sem tiszta nekem, hogy ki mit csinál ott. Ami az én tippem, hogy egyetlen ember végez érdemi munkát: Pathy Miklós (http://m.cdn.blog.hu/pu/pulispace/image/Miki_2013_12_06_PISCES_101_8063_sm.jpg), aki ténylegesen összerakja ezeket a lépcsőjáró kiskocsikat.

Pathy Miklós szerel   

    Ő abban is egyedülálló a puliteam-en belül, hogy tud és mer számokat, adatokat mondani, nem pedig bölcsészes ködösítést tol. Nagy bánatomra őt sose engedik a kamerák elé, kivéve a legelején másfél percre: https://www.youtube.com/watch?v=oPVzS3m-IkM. A többiek funkciójáról a csapatban sejtésem sincs, soha nem esik róluk szó, pedig igencsak belevájtam magam a témába, és talán meg is érdemelnék, ha valóban keményen dolgoztak. Az is fura, hogy hiába vannak tele Pacher Tibor szerint kiváló mérnökökkel, mégis külső segítségre szorulnak, ha nyákot kell tervezni - szakközépiskolákban tanítják országszerte. ( áá, már nem írok több linket, úgyse klikkeltek rá :-> ) Azért csak próbálkoztam még kideríteni, hogy mégis ki mit csinál ebben a bandában, így kitartó kutakodás után még egy nevet találtam; a Tilos rádióban volt vendég a pulispace 2013. március 29-én, konkrétabban: "Bosnyák Zoltán puli projektmenedzser és Fáber Dávid szponzorszervezésért és értekésítésért felelős vezető". (http://tilos.hu/mp3/tilos-20130329-070000-091500.mp3) Természetes, hogy ilyen titulusú emberek fogják a legtöbb érdekességet mondani egy tisztán műszaki-technikai tervről...avagy természetes, hogy ők tudnak a legjobban pénzt kunyerálni a hallgatóktól. Mondanom sem kell, hogy a harmadik mondatukban már repkedtek a dollárok, milliók különböző kontextusokban. Ezután hallgathatjuk, hogy miért jó a Puli névválasztás, milyen remek a "díjnyertes" logo, stb, stb... Azért azt elmondják, hogy a nevenincs többiek mindezt önkéntesen csinálják, a pénz valahol máshol landol. Ha már landolás, akkor beszélnek a leszállóegységről, aminek megintcsak sok-sok-sok pénz kell a megépítéséhez - bár szerintem a tervek sincsenek kész, mert sehol nem publikálták őket. Pedig tervezni az önkéntesek bármiféle anyagi ráfordítás nélkül tudnak, viszont mivel semmi hír azóta sem erről; így nekem az a sanda tippem, hogy ezt egyáltalán el se kezdték, ez csak marketingszöveg a pénzhúzásra. Ezek után van pár szó milliárdosokról, egyéb pénzekről, profitról. Amikor egy olyan kérdés érkezett, hogy hogyan lehetne beleszállni, segíteni a projectet, gondolkodás nélkül sorolják, hogy hol-merre lehet pénzt küldeni. Ennyi volt a műsor, a roverről gyakorlatilag semmi nem derült ki.
    Ahogy látom, mérnököket, fizikusokat, csillagászokat, vagy bármi műszaki kvalitású embert nem igazán keresnek, hiába nem haladnak semmit a landerrel. Mindössze két hirdetést adtak fel az elmúlt években; az egyik joomla weboldalfejlesztésről szólt (http://forum.joomla.org.hu/a-puli-space-joomla-segitot-keres-t20375.html), a másik pedig "értékesítési és termékmenedzseri feladatok ellátására [...] a Puli Space projekt marketing és merchandising termékeinek értékesítése, termékportfólió kezelése, továbbfejlesztése, marketing kampányok és akciók megtervezése, kivitelezése, új ügyfelek közvetlen megkeresése". (http://pulispace.blog.hu/2012/06/11/majdnem_start) Egyre inkább úgy tűnik, hogy itt csak a szponzorok számítanak, a befolyt pénz - olyan emberek kellenek, akik képesek felhajtani a zsetont. A kisautó meg nézzen ki jól a médiában, de ennél többet nem foglalkoznak vele - minek, ha így is jön a pénz? (Nameg az pénzbe is kerülne akár.)

< már tényleg nincs sok ;->

Szóval bármennyire is lelkesedem az űrkutatásért, nekem ez a project nem több komoly marketinggel felépített pénzlehúzásnál. Persze mondhatjátok, hogy "de ha nem lesz semmi belőle, akkor is bla-bla-bla". Igen, dehát itt mi el szoktuk ítélni, amikor valaki sarlatánoknak kalapozik össze milliókat, és a "de legalább reményt ad" vélemények nem relevánsak. Én is vallom, hogy fontos a fiatal mérnököket nevelni, de ne egy ilyen pénzlehúzó project legyen a magja, amiről ők is nagyon tudják, hogy soha nem fog eljutni a Holdra, hisz ez nem céljuk. Nem kooperálnak egyik egyetemmel sem, nem osztják meg a problémáikat, noha erre egyszer a hivatalos puli blogon ígéretet tettek. 2011-ben... "@Pascal: Véleményedet a "komolytalan kifogásról", meg az "amatőr tervekről" tiszteletben tartom. De arra kérlek, hogy Te is tartsd tiszteletben a korábbi kommentemben leírtakat. Utaltam a rövidesen induló fórumra, ahol ki lehet bontakozni, sőt, segíteni is lehet a Puli Holdra szállásában." - http://pulispace.blog.hu/2011/12/08/duhongok_a_holdon. Ez a fórum azóta is indul, illetve azóta sem. Aki meg segíteni akart volna, az kissé arrogánsan le lett ugatva, hogy ők jobban értenek hozzá, meg egyébként is: ha valaki segíteni akar, küldjön pénzt, mást nem tehet. Btw. itt is leírták a kommentelők, hogy mennyire amatőr módon megy ez a pulitervezés, kb. szakközépiskola avagy szakmunkásképző stílusban, totál koncepciótlanul. Az egyetlen koncepció csak a szponzorok begyűjtésére van, másra nem. Fejtegethetném még, hogy miért bukó eleve ez a konstrukció (pl. ilyen felépítéssel hogyan szándékoznak 360 fokos panorámaképet csinálni, ami alapvető kiírás az x-prize-ban: http://m.cdn.blog.hu/pu/pulispace/image/2013-12-14_600_m%C3%A9ter_ut%C3%A1n_101_8384_575px.jpg?), de szerintem már feleseges.

   

És még végezetül - ha már eddig elolvastad -, akkor felüdülésnek itt az Astrobotic csapat roverje: http://www.googlelunarxprize.org/sites/googlelunarxprize.org/files/styles/team_craft_large/public/astrobotic_milestone.jpg , itt pedig a landerük működés közben a föld fölött: http://www.astrobotic.com/system/news/feature_images/000/000/012/astrobotic-guidance-system-small@2x.jpg .

       

Szóval én örülnék a legjobban, ha valós lenne ez a project, mármint a holdraszálló magyar rover, de valahogy minden arra mutat, hogy ez nem cél. Valaki esetleg tud bíztatót mondani, amitől megváltozhat a véleményem?


Most már lehet engem utálni, a pulinak pedig utalni! Vagy fordítva - éljenek az ékezetek! :->